Három évszázad alatt a bernáthegyik közel 3000 ember életét mentették meg és váltak méltán elismert hegyi mentõkké. A hegyek úthálózatának kiépülése, a mentõszolgálat korszerûsödése jórészt (nem teljesen) feleslegessé tette életmentõ munkájukat, így ma inkább, mint jószívû házi óriások örvendenek népszerûségnek.
	A Hospice du Grand Saint Bernard nevû kolostor Európa egyik legrégebbi és legmagasabban fekvõ, emberi települése. Az itt húzódó hágó évszázadokon keresztül az egyik legforgalmasabb hadi út és közlekedési átkelõhely volt Észak-Olaszország és Franciaország között, Svájcon keresztül. Az átkelés különösen télen bizonyult veszélyesnek. Nem voltak ritkák a szerencsétlenségek, az utazókat éhínség, vihar és lavina fenyegette. Nos ebbõl a környezetbõl indultak el a világhírnév felé azok a hatalmas, tömött bundájú, gyönyörû állatok, amelyek a szerzetesekkel együtt, életük kockáztatásával siettek a hóviharban eltemetettek fölkeresésére, segítségére.
Két ország tenyésztõi sokáig vitatkoztak azon, hogy az angol, vagy a svájci vonal legyen az irányadó, végül valamennyi meghívott elfogadta és elismerte a fajta svájci jellegét és itt állapították meg a standardet. A svájciak tehát teljes joggal tarthatják nemzeti kutyájuknak ezt a tanulékony, jóindulatú fajtá