XIX. századi Angliában az orvvadászat sokak számára az egyetlen megélhetési forrás volt. Mivel elfogásuk esetén igen szigorú büntetés várt rájuk sokszor attól sem riadtak vissza, hogy a vadőrökre lőjenek.
Érthető hát, miért próbálkoztak a vadőrök olyan kutyafajta kitenyésztésével, amely veszélyes munkájuk során képes megvédeni őket.
Olyan kutyákra vágytak, amely csöndben, akár órákig is mozdulatlanul lapul rejtekhelyén, majd gazdája parancsára azonnal a vadorzóra rohan és hatalmas erejével földhöz szegezi. Így született meg végül a bullmasztiff, amely a bulldog kitartását és bátorságát és a masztiff erejét és szimatát ötvözte. Mivel feladata rendkívül veszélyes volt, a fajta kitenyésztésébe csak a legjobb fizikumú és idegrendszerű egyedeket vették be. Feltétel volt még a sötét szín, mivel a vadorzókat jellemzően éjszakai ténykedésük közben kellett tetten érni és elfogni, így egészen századunk első évtizedéig szinte kizárólag csíkos egyedek léteztek.